Írásaim, Történeteim, Cikkeim

Sörmester meséi 

Beszélgetéseim, az Öreggel


Szóval, ez úgy kezdődött, hogy én nem akartam azt, az un. holt időt, elunatkozni. Mikor befejeztem az esti mesét az ikreknek, csak feküdtem ott a két ágy között földön. A fiúk ágya "L" formátumot alkotott, fejjel egymás felé fordulva. Én meg a földön. A fiúk pedig nem engedték el az ujjaimat. Úgy feküdtem ott, mintha kifeszítettek volna, egy láthatatlan kereszten, két kezem a két ágy széle felé nyúlt. Szóval csak feküdtem ott, nem mertem mozogni, nehogy felneszeljenek a srácok. Mert ha túl korán keltem fel, Ők is visszaébredtek, és akkor kezdhettem elölről a mesét. Én pedig akkoriban még TV-ézni szerettem volna.

Tehát nem akartam elunatkozni azt az időt. Kitaláltam, ha már úgy fekszem itt, mint akit "kiterítettek", elkezdek jógázni, és az ún. "hullapózomat" kihasználva, azt a légzéstechnikát alkalmazom, amit ilyen esetben javasolt az egyik jógakönyv. Lassú belégzés, benntartás, majd lassú kilégzés, megint egy-két pillanatra visszatartani a hasamat, majd ismét lassú belégzés. Mindvégig a hasamra, ill. un. "hará"-ra összpontosítva. Később, még azt is megcsináltam, hogy jobban teljen az idő, elkezdtem kilazítani az egyes testrészeimet. Kezdve a bokánál, befejezve a fejemen. Nem volt ez egyszerű. De időm volt tengernyi.

És ezt így tovább, hosszú-hosszú perceken, napokon, heteken, hónapokon keresztül. De mesém a fiaimnak, s időm magamra, mint mondtam, volt tengernyi! Az egészségemre hasznosítom a hulladékidőmet.

Szeretném hangsúlyozni, mindezt teljesen éber állapotban. Figyeltem, mert ha már úgy hallottam, hogy a fiúk egyenletesen szuszognak, akkor végre szabad voltam, és mehettem az esti filmet bámulni.

Talán, fél év telt el így!

Az egyik este, mesélésem után, a szokásos légzéstechnikámra és a fiúk szuszogására figyelve, különös dolog történt velem. Egy olyan furcsa helyen találtam magam, ahol mintha már jártam volna egyszer, legalábbis olyannak tűnt.

Mintha kinn lettem volna a világűrben, bolygók közt suhantam el, mélykék háttérben és csodálkoztam, hogy most milyen ügyesen ki tudom kerülni ezeket a bolygókat. Egy fényes gömb, vagy Napszerű fényforrás felé haladtam. Nagyon oda akartam jutni. Olyan volt, mintha HAZA mennék! Oda, ahová szívesen tér meg egy fáradt utazó! Egyre közeledte a FÉNY felé, egyre boldogabbnak éreztem magam. Mikor már-már elég közel értem a FÉNY-hez, mikor már majdnem ott voltam, észrevettem egy sötét alakot a Fényforrás előtt. Olyan volt, mint Dart Véder, a Nagyúr, a Csillagok Háborúja c. filmből, de nem olyan gonosznak tűnt, hanem nagyon barátságosnak. Mintha egy nagyon régen látott szerettemet láttam volna viszont. Egyszer csak felemelte a kezét, szólt, vagy csak azt gondoltam, hogy szól, de tudatta velem, ne menjek közelebb, mert akkor nem tudok visszamenni, és hogy rám még szükség van a Földön! Nem emlékszem pontosan, hogy Neki vagy valaki másnak van-e rám szüksége a Földön. De azonnal a fiaim mellett találtam magamat. Hullapózban. És a fiúk békésen szuszogtak. És ahogy visszaemlékszem, kissé csalódott voltam!

Nem tudtam hirtelen mi is történt velem. Még egy ideig ott maradtam fekve, gondolkoztam, álmodtam, vagy tényleg megtörtént velem az előbbi dolog? De biztos voltam benne, NEM álmodtam! (A későbbiek bizonyossá tettek, tényleg nem álmodtam!)

(Érdekes, amikor ezekről az élményeimről beszélek, mindig elered a könnyem. Valamilyen földöntúli boldogság-érzet fog el ilyenkor).

Kis idő múlva kihámoztam ujjaimat a fiúk ujjaiból, felkeltem, kitámolyogtam a másik szobába, s belerogytam a fotelbe! Kedves nejem csodálkozik:

  • Mi történt veled? Olyan fura vagy! - mondta.
  • Rosszul vagy, vagy netán ittál valamit? - kérdezte.
  • ÁÁÁ! biztos álmodtad! - mondta, miután elmeséltem, mit tapasztaltam.

Ezzel részéről le volt zárva a dolog. Mindörökre!

...

Engem természetesen nem hagyott nyugton az "álmom"! De az esti mese továbbra is ment a szokásos módon. Viszont egy-két hét múlva, ismét ki akartam próbálni, vissza tudok-e menni ahhoz a bizonyos Fényhez. Olyan jó lett volna! Szándékosan törekedtem ahhoz az állapothoz, amit először tapasztaltam. Nagyon sokáig nem sikerült. Egyszer azonban ismét kinn találtam magamat a világűrben, úgy, mint az előző alkalommal, de most azonban nagyon rosszul lettem! Hányinger kerülgetett, forgott velem az egész szoba, olyan volt, mint kiskoromban, amikor nagyon lázasnak éreztem magam, és akkor is ugyanígy forgott velem az egész Világ! Ismét ott voltak a bolygók, de most nekiütköztem, fájt, és bár tudtam, hogy ott fekszem a fiaim ágyánál, hullapózban, rettenetes hányingerem volt. Aztán megint meghallottam "Dart Véder hangját":

- Ezt soha többé ne ismételd meg, mert legközelebb nem fogsz tudni visszamenni. És még mindig szükség van rád!

Közben arra is rájöttem, mikor jártam itt legutoljára. Négy éves koromban ugyanis megoperálták a fülemet, és akkor éreztem úgy, hogy nekicsapódok ezeknek a "kisbolygóknak". Ami fájt. Hiába próbáltam kikerülne azokat. Sokszor, de nagyon sokszor nekicsapódtam azoknak az űrbéli szikláknak. Ismét éreztem ugyanazt a fojtogató bűzt, mint a füloperációm után, álmaimban éreztem. Nagyon, nagyon rossz érzés volt!

Természetesen ezeket az élményeket már nem mondtam el senkinek sem! Nem akartam, hogy nevetségessé váljak bárki előtt is. Különben is magánügynek tartom az egészet.

Évek teltek el így, ezzel a tudattal.

Úgy adódott, hogy elkezdtem ún. "távolkeleti harcművészetet" tanulni. Nem tudom honnan jött az ötlet. Talán az akkori divatból fakadt. Lényeg, hogy az akkori mesteremnek, aki egy rém ronda és bizalmatlan külsejű cigány származású srác volt, (később, miután megismertem és nagyon sokat, és emberit tanultam Tőle, akár az életemet is rá mertem volna bízni), sörözés közben elmeséltem "látomásomat". Csodálkozásomra nem nevetett ki, hanem elkezdett mesélni különböző, most úgy neveznénk, hogy ezoterikus dolgokat. Az én katolikus, és az akkori politikai úttörős, KISZ-es lelkemnek, ez mind nagyon érdekes, mind nagyon új volt. Ő javasolta, egyenlőre, továbbra se meséljem el senkinek sem "látomásaimat". Azt mondta, egyszer majd el fog jönni az, az idő, amikor késztetést fogok érezni, arra, hogy el KELL, majd mondjam ezeket. No, akkor elmondhatom. Mint most.

De, közben történt még más esemény is!

...

Huszonegy évnyi házasság után, elválltunk. No, nem ilyen egyszerűen, mint ahogy leírtam. De!

Akkoriban, Ordaspusztán, az erdei iskolában, laktam. Azt gondoltam akkor, végre, a válási hercehurcában nyugalomra leltem, ott a természet rejtekében. Egyik nap, természetes dolog, elkezdett esni az eső, Reggel. Majd zuhogott, nem eset, zuhogott, egész nap! Majd egész éjszaka, és nekem másnap reggel le kellett mennem Pestre. De az eső csak zuhogott! Esernyőt, gumicsizmát már feltalálták, a bőrömön belül úgysem ázom el, semmi gond, nosza hajnalban, a zuhogó esőben indulás Pestre! Öt perc után az esernyő átázott, a gumicsizmába befolyt a víz, felülről. Még az alsógatyám is vizes lett tíz perc múlva! (Nem elfelejteni, már 24 órája zuhogott!) A hegyről apró kis patakokban folyt le a víz, amin keresztül kellett vergődnöm, ólomnyi sárdarabok ragadtak a gumicsizmámra. Botommal alig győztem lekaparni a sarat, hogy menni tudjak. Valószínűleg ilyen lehetett az un. "tábeszes" járás. (A század elején, a vérbajosoknak volt un. tábeszes járásuk!)

Az eső zuhogott. Még egyszer mondom, már 24 órája! A zuhogó esőben le a völgybe, majd föl a szemben lévő hegyre, majd ismét le a következő völgybe, át a patakon, majd végre ki az aszfaltos műútra. Gondoltam én.

Az eső nem! A patak helyén nem folyó, hanem folyam!!! Legalább 150 méter széles! Hömpölyög, mint a Duna! Hideg van! Mindenem átázott! És csak ZUHOG!

No, ekkor lett elegem a Világból!

Nem elég, hogy az életem, a házasságom, a családom ment tönkre, még ez a "rohadt" Természet is b@sz@kodik velem.

Hol az a q...rva fa, amelyre felakaszthatom magam.

Elegem lett e világon mindenből. Az Életből, a Házasságból, a Tanításból! A Nőkből! Mindenből! Mindenből, amit eddig tanultam! Azt kívántam, hogy dögöljek meg ott, ahol vagyok! Így, szó szerint! Őrjöngtem! Bőgtem!

Majd visszafordultam!

Azért jellemző: ott hömpölyög előttem a víz, amibe ha belemegyek, biztos belefulladok, biztos, hogy meghalok. De, én egy fára akartam magam felakasztani. Természetesen nem találtam megfelelő fát! A patak, egy erdőn folyt keresztül! Hogy biztosan mindenki megértse, erdőben voltam, fel akartam magam akasztani egy fára, de nem találtam megfelelő fát!!

Most meg röhögök és bőgök magamon egyszerre, ahogy ezt írom! No, az Isten se érti magamat!

Nem tudom, hogy kerültem megint fel a hegy gerincére. Istenemre, NEM tudom! Ez törlődött a tudatomból! De arra emlékszem, hogy megint hallom Dart Véder hangját: "Még mindig szükség van rád!!!" És egy másik, számomra ismeretlen hang is megszólalt: "Én már egyszer megtettem ezt. Felesleges volt!"

(Abban a pillanatban az eszembe jutott, hogy kedves exfeleségemnek, előttem volt egy vőlegénye, aki öngyilkosságot követett el, mikor megtudta, hogy nekünk közös gyerekeink születtek. Annak idején exfeleségem, Ő maga, mesélte el ezt nekem! Egész biztos, hogy az ott a zuhogó esőben, az exfeleségem, exvőlegényének "hangját" hallottam!)

Ott tértem magamhoz, hogy a hegygerincen gyalogolok, és zuhog. Egyszer csak a felhő szétválik, fénycsóva vetődik az erdei iskolára! Zuhog, és fúj a szél, de a fénycsóva az erdei iskolára mutat! Egész addig, míg a hegyet megkerülendő, el nem fordul az út. Még mindig zuhog, és a fénycsóva még mindig az erdei iskolára mutat! Kb. 15 percen keresztül!!! Az út elfordul, s vele én is! Visszanézek, s már nincs ott az a fénycsóva! Csak az eső zuhogása, sírása, maradt!

...

Következő évben, mikor már működőképes lett volna, - kiűzettem a "Paradicsomból"-, az erdei iskolából. Vége a házasságomnak, vége a munkámnak! Most már számomra tényleg vége a világnak!

Eladtam hát magam "rabszolgának", mert élnem azért kell! Már nem akarok meghalni, mert nem akarok rossz példát mutatni gyerekeimnek! Talán, még egyszer szükség lesz rám valahol!

Talán még egyszer...!

Peregtek a napok, hetek, hónapok. Csapódok egyik helyről a másikra. Szabadon fuldoklom. Élni? Minek?

Lehetne még egyszer? Olyan jó lenne még egyszer...!!!

Híreket kapok. Az erdei iskola, amit kitaláltunk többedmagunkkal, amit sikerült megalkotnunk, ott áll üresen! Akik kiűztek engem onnét hiúságból, meg nem értésből, nem tudják használni, nem érdekli őket!

Ha, én még egyszer...!

És csak peregnek a napok, hetek, hónapok. Még mindig csapódok egyik helyről a másikra. Élni? Miért?

Örömöm, ha gyermekeim hívnak. Bánatom, hogy nem tudok segíteni nekik, mert eladtam magam "rabszolgának", keveset keresek!

És olvasok, és, tanulok, és peregnek a napok.

...

"Hírnők jő, s lihegve szól", megcsörren telefonom: az erdei iskolába, abba a rongyos régibe szükség volna rám! Mikor költözöm?

És most miért bőgök megint, majdnem 60 évesen???

2 008. Szeretgom;

Vissza a Kezdőlapra >>>

Sörmester meséi 

Egy kis sörszámtan


A következő kört, Spen bácsi fizette, így Őt illette a mesemondás sora.


Talán tudjátok Esztergomban, a Tanítóképzőben, tanultam meg a betűvetést.
Talán másodikos lehettem, mikor a Tanító Bácsi megkérdezett minket, ki tudna egy jó kis számtanpéldával, gyakorlásképpen előállni.

Rögtön jelentkeztem, a fiúk nagy zúgolódása, s a lányok csodálkozó odafigyelésének közepette. Talán nem tudjátok, de akkor még -, tejfölösként -, mindenem fehér volt, mint a tejnek, s elég erősen dadogtam is. E momentum aztán rá is nyomta a bélyegét sok mindenre. Jelen esetben a számtanpélda elmondása is, hosszú, dadogós percek "áldozata" lett.

Részemről már menekültem volna a számtanpélda elmondásától, de a Tanító Bácsi már nem engedte. Segített az elmondásban. Nem! Nem Ő találta ki a feladványt, de hamar rájött, hogy mit is akarok mondani. Nyögdicséléseim közepette nem volt nehéz dóga.

Lényeg a lényeg, az török harcok nagy Kapitány nevű ágyújának volt 100 kőgolyója. Amiből az első harci napon X mennyiséget használtak fel, a másodikon Y mennyiséget, a harmadikon Z mennyiséget. Kérdés, hogy a csata végére hány ágyúgolyó maradt. Az eredmény lényegtelen, csak szeretném felhívni a figyelmeteket, hogy hét évesen sem voltam már teljesen komplett. Ilyen "nehéz feladványt" másodikos gyerekként kitalálni, nem semmi volt.

Hosszú, habos korty, bajusztörléssel.

A gimi végén aztán kezdtem belehúzni. Vilma Anyánk, a matek "tanarunk", épp hős szerelmes volt (későbbi), gyermekeinek apjába. Így aztán minden fontosabb volt, mint a "munkája". Ezért történhetett meg, hogy az egyik matek doga végén, fogta az egész paksamétát, a dogákat, és letette elénk, Petya és én elém. Javítsátok ki, és osztályozzátok le, de én is átnézem majd!!!! Aztán balra el_viharzott, mert épp randikésésben volt.

Na, mit gondoltok, ennek mi lett a vége? Természetesen volt olyan betyárbecsület bennünk, hogy ha valaki az osztályunkból nagy marhaságot írt, odamentünk hozzá, s kijavítattuk vele a hibákat. Aztán osztályoztunk is.

Természetesen egyes doga nem volt, és mindenki a maga felkészülésének arányában kapta az osztályzatot. Vilma Anyánk is meg volt elégedve velünk, így aztán már majdnem rendszeresen mi kaptuk azt a "megtisztelő figyelmet", hogy a dolgozatokat kijavítsuk.

Mosolygós korty.

Matek érettségi a következő állomásom. Másodfokú egyenlet megoldásának levezetése. A másodfokú egyenletet tudtam, hogy azt hogy kell "enni", de, hogy azt miből kell levezetni, az induló képletre már nem emlékeztem. Vilma Anyánk, meg ott sétált a padok közt, így a puskázás kizárva. Megvontam a vállam és elkezdtem visszafelé kifejteni a képletet. Már majdnem el is értem a kiinduló pontot, amikor szólítottak, menjek vizsgázni. Beijedtem.

Az idők távlatából is szükségem lett egy hosszú, nyugtatós kortyra.

Természetesen "turpisságom" hamar kiderült, így aztán csak egy hármast kaptam a szóbelimre. Az, hogy visszafelé kezdtem elindulni, kifejteni a problémát, senkit sem érdekelt. Ez volt az "n+n-edik" pofonom az iskolapadban.

Ismét egy nyugtatós korty következett.

Fősuli.
Úgy indult a matekóra, hogy bejött egy töpörödött anyóka, Piroska-néni, és megkérdezte, hogy ugye tudják, hagy ha egy meg egyet összeadunk, akkor az kettő lesz. Rögtön fel is írta a táblára, majd javasolta, hogy az egy helyet írjuk egy x-et, s akkor a képletünk így alakul....

És innéttől, másfél éven át nyomta a főiskolás matekot, egyetemi szinten. Én magam vagy 20 jegyzetet írtam teli, képletekkel halmozottan.

Töredelmesen bevallom, élveztem az óráit!

Mosolygós, habos korty.

Államvizsga.
Piroska néninek a kedvence voltam, így kivételezett és egyúttal megutáltatta magát velem. Bandikám, maga nem beszél!
Maga ír!
Oda leül, s megoldja ezt a példát!

Mindenki más húzhatott egy vizsgakérdést, nekem utalva lett a feladvány.

Megvontam a vállamat, már akkor ismertem a "leszarom tablettát", s lazán megoldottam a példát. Az Államvizsga eredménye: kettes!!!

Méltatlankodva, felháborodva néztem a töpörödött nagyasszonyra.

Szó nélkül elővette pénztárcáját, kivett egy kétszázast, odaadta a következő felszólítással. Kimegy a boltba, vesz egy jóminőségű vörösbort! Édeset! S visszajön. Addigra végzek a vizsgáztatással, így a szobám előtt várjon meg!

Kaján vigyorú korty következett.

Hogy én aztán mit kaptam, azt Ti elképzelni sem tudjátok. Felbontatta velem a bort, hisz én voltam A FÉRFI! Majd kitöltött két poharat, s felajánlotta, tegeződjünk. Így utólag, talán jobb lett volna, ha azonnal elmenekülök. De a tegeződést, azóta is, folyamatosan betartottuk, bárhol is találkoztunk. Pedig összefutottunk egypár nívós helyen, pl. igazi kiskocsmákban, flancos lebujokban, mint pl. az MG minisztériumban, vagy annak kutatóintézetében, és még egész sornyi, sok más helyen, illetve fogadásokon.

Szóval, a tegeződés után következetek a leba(sz)(ltáz)ás.

Azért tegeződtem össze Veled, - mondta Piroska-néni -, mert így elmondhatom, mindenféle jogi következmény nélkül, hisz barátok vagyunk, ugye, nemdebár, hogy én még ilyen lusta, tohonya, bumburnyák emberrel, mint Te vagy, még nem találkoztam. Matek-zseni létedre, Te szarsz az egész világra! Ha egy picit összekapnád magad, az egyik legjobb matekos lehetnél az egész országban! Hát ezért kaptál tőlem ilyen "megalázó" osztályzatot.

Én meg ott álltam leforrázva, és komolyan, de tényleg halál komolyan, halvány lila gőzöm sem volt miről is beszél.
Nem tudtam, s nem fogtam fel még azt sem, hogy mit is mond.

Évtizedekkel utána, mikor "örző-védő-menekülő" szakember lettem, derült ki igazsága...
De vállalom, a hülyeségeimet.

Így vagyok az, aki vagyok!
Büszke, hosszú, hosszú korty következett, jóleső bajusztörléssel.

- Hogy tisztességesen befejezhessem a történetet, Sörmesterkém, hozz még egy kört!

Ő már "pattant" is, és jóleső bólogatások közepette, jött vissza a habzó nyugtatókkal.

A doktorim.
Mert hát, ha nem tudnátok, matek doktori disszertációt is írtam.

Elégedett, magabiztos korty...

Más diktálta, én írtam!

Újabb, hatásvadász korty.

DE!
Tudtam mit írok!

Egy félresikerült randiból kifolyólag, összeismerkedtem egy lánnyal. Különösebben nem voltam elragadtatva Tőle, de aztán évekig kergettük egymást. Kár, hogy mindegyikünknek más és más időpontban fulladt ki a türelme.

Hááát, ez van.

No, az Ő doktoriját írtam. Matek zseni volt a drágám...

Születési rendellenességgel jött e világra, és könyökből hiányzott a fél karja. Tudott írni, de én lendületesebben gyorsabban, olvashatóbban írtam, mint Ő.

Férfiak vagyunk, itt és most, magunk közt.
Biztos tudjátok, mi a három legjobb dolog a Világon. Ugye?
Előtte inni, utána rágyújtani...
Mi, előtte is, utána is matekoztunk...

Helyette NEM!!!!

J J J

Szóval ezt csak bevezetőképpen meséltem el Nektek! A csattanó most következik!

Úgy adódott, hogy jelentkeztem egy másik egyetemre is, továbbtanulási céljábúl. És mivel már volt egy "gyiplomám", így csak be kellett iratkoznom.

Első félév, első matek zárthelyi. (ZH.) Öt vagy hat példát kellett megoldani.

Mi az nekem, gondoltam én. Hamar össze is csaptam, oszt mentem sört tanulni...

Két héttel később.

Olvassák a ZH eredményeket, s én nem hallottam a sajátomét. Jeleztem is, rögvest, valami tévedés van, mert hát, azért még én is vagyok.

Visszakérdeztek. Ugye akkor én vagyok a ppAndrás.

Hát persze - válaszoltam.

Szeretne a Professzor Asszony(!), beszélni magával, s kéri, jöjjön be a tanszékre.

No, én rendesen felháborodtam! Valami gond van, puskáztam vagy valami más szörnyűség. Kérdeztem.

Nem, nem, próbáltak nyugtatni, csak szeretne megtudni valamit a Professzor Asszony, Öntől.

Velük együtt mentem a tanszékre, majd bemutattak egy "fruskának", aki állítólag a Professzor Asszony. Nagyon dühösen nézhettem rá, mert hangosan felnevetett.

Kérem, ne legyen mérges, csak fúrja az oldalamat egy nagy-nagy kíváncsiság s ezért kértem, hogy fáradjon be.

Lediktálom a ZH kérdéseit, s kérem, itt előttem oldja meg azokat.

No, ment is a műfelháborodásom tovább, de aztán beadtam a derekamat, hamarább szabadulok, címszóval, hisz várt a Veszprémi Sör!

Így is lett. Ő mondta a példákat, én egy kicsit gondolkodtam, aztán kezdtem a levezetést. Alig kezdtem bele, már le is állított, és mondta a következő példát. S ez így ment az összes feladatnál.

Mikor végeztünk, visszakérdeztem:

Miért is volt erre a kis "vizsgáztatásra"szüksége?

Azért, mert azokat a megoldásokat, amiket most alkalmazott, ma Magyarországon nem tanítják......

Fuffff Neki!
No!
ÉS
Ismét Pufff Neki!

Percekig tátva maradt a szám, s a körbeálló közönség hangos mosolyára riadtam fel!

Védekezésképp előadtam, hogy én már államvizsgáztam matekból, a Piroska néninél.

Igen, tudom, mondja a "fruska". Ő az édesanyám. És a baráti üdvözletét küldi, s Ő is kérdezi, honnét e tudása?

Ismét Fufff Neki!!!

Ilyen kicsi világot, még nem láttam....

Széttártam tenyeremet, felhúztam a vállaimat, jelezvén én magam sem tudom az igazi választ.

Aztán eszembe jutott matekos barátném, s elmeséltem neki, nekik az egész doktorimat, és ami az akkori kapcsolattal, az akkori világommal együtt járt!

Kezemre tette kezét, s így szólt:
Kedves András, ne mesélje tovább, mindent tudok magáról, hisz a doktorit a legjobb barátnőmnek írta...

Erre aztán hangosan "felnyihogtam"!

S itt a vége, fuss el véle...
Aztán, nagy sóhajtások közepette ürítettem korsómat!

S hozzáfűztem még egypár dolgot.

Az elsők közt voltam az országban, aki számítógéppel dolgozott...
Az elsők közt voltam, akik interneteztek az országban...
S az első közt voltam, aki a sörét, nagy hirtelen, egy bérszámfejtési program írása közben, matekos "szikra" hatására, beleborította a billentyűzetbe...

Szeretgom; 2016-09-04.  .