Ásványi anyagok

A magas vérnyomás oka 1.)

Az ásványi anyag oldaláról.

Hallott már arról, hogy a só árt az egészségének, mert magas vérnyomást okoz? Vagy mondtak már olyat Önnek, hogy a magas vérnyomás a génekkel függ össze?

Nos, egyik állítás sem igaz. A magas vérnyomás sem a só fogyasztással, sem az öröklött génállománnyal nem függ össze közvetlenül.

Mint ahogy azt már Ön is sejtheti, az ok egyetlenegy anyag hiányára vezethető vissza.

Egyetlenegy anyag hiányzik mindösszesen a szervezetből, ez pedig a kalcium!

Egy 20 éves, 2 milliárd dollárt felemésztő tanulmány befejezésekor bölcs tudósok a következő eredménnyel álltak elő: 5000 magas vérnyomásban szenvedő embert vizsgáltak, akiktől megvonták vérnyomáscsökkentő gyógyszereiket, és sószegény diétára fogták őket. Tudják, mi lett az eredménye?

A kísérlet résztvevői valamennyien meghaltak. Számomra ez nem volt meglepő fejlemény. Ilyen vizsgálatok révén állapították meg ugyanis, hogy a só-fogyasztás csökkentése semmiféle eredményt nem hoz, a vérnyomás a tesztalanyok mindössze 0,3%-nál csökkent kis mértékben.

Ennek láttán belekezdtek egy másik kísérletbe, melyet ismét 5000 magas vérnyomásban szenvedő alannyal végeztek el. Az ajánlott napi kalcium mennyiséget megduplázták (napi kb. 1700-2500 mg-ra).

Ezt a kísérletet 6 hét után abbahagyták.

Bizonyára most azt kérdik, miért kellett másfél hónap után abbahagyni a vizsgálatot?
Nagyon egyszerű:
a vizsgált személyek 85%-ának megszűnt a magas vérnyomása.
Tényleg szenzációs eredmény!

Nos, tisztelt Olvasóim. A kérdésem Önökhöz a következő: kapott bármikor is olyan üzenetet orvosától, hogy valójában mindegy, mennyi sót fogyaszt, és mostantól csak a kalciumfogyasztás növelésére ügyeljen?

Nem kapott. A magas vérnyomás kezelése ugyanis a belgyógyásznál kezdődik, aztán bevonnak egy pszichológust, esetleg még egy kardiológust is, végül aztán egy szívátültetésre specializálódott szakember a végállomás. - Vagy esetleg elkezd kalciumot szedni!

Dr. Joel D. Wallach

Vissza a Főoldalra: >>>>

Egészség problémád van? Alternatív lehetőségeimmel segíthetek.

ppAndrás
Minden jog fenntartva 2017
Az oldalt a Webnode működteti
Készítsd el weboldaladat ingyen! Ez a weboldal a Webnode segítségével készült. Készítsd el a sajátodat ingyenesen még ma! Kezdd el